A REALIZÁLT PROJEKT "REVETIS"
A PROJEKT MEGNEVEZÉSE:
Regionális központ a szakmai képzésben a fenntartható építés és megújuló energiaforrások területén – "Revetis" (rövidítés)
A PROJEKT IDŐTARTAMA:
A projekt időtartama: 2006.05.31-től 2007.05.30-ig
Kilenchetes előadási ciklust tanulók számára végrehajtották az EIHP szakemberei, mely szervezet partnerként részt vett a REVETIS projektben. Az oktatást követően, a vizsgán résztvevő legsikeresebb tanulók megkapták a díjaikat.
A hőmérő berendezés, amelyet az épületek energiai állapotának felmérésére használnak, kezelésének az oktatása a műszaki és hajóépítői egyetemen.
Tanulók szakmai látogatása a fotovoltaikus cellák gyártójának.
Skradin melletti szélerőmű látogatása.
Gyárlátogatás, Knauff Insulation szigetelő anyag gyár Novi Marof-ban, valamint a Varasdi termálfürdő, amely az egyik a még létező két romai fürdőből Európában, amely ma is ellátja a gyógy intézményeket a gyógyhatású termálvízzel
(a képen látszik az egyik medence, valamint az egykori fürdőnek a szentélye)
A megújuló energiaforrások berendezéseinek kültéri egységei látszanak – szélturbinák és napkollektorok, valamint a táblák a fotovoltaikus cellákkal.
Regionális központ a szakmai képzésben a fenntartható építés és megújuló energiaforrások területén a munkálatok befejezését követően.
« Travanj 2025 » | ||||||
Po | Ut | Sr | Če | Pe | Su | Ne |
31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 1 | 2 | 3 | 4 |
5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |